Sárkányom SK

Saját kezűleg készített sárkány és a készítés rögös útja. Élménybeszámoló sárkánykészítésről.

sárkánytáska

Kedves sárkánytáska lesők!

 

Valaki bölcsen figyelmeztetett, hogy nem fogok megállni a lejtőn és előbb
Vagy utóbb több sárkányom is lesz. Szükségem lesz kis szélhez, nagy szélhez,
Közepes szélhez, trükközni, meg balettozni. Kell egy szombatra és egy másik
Vasárnapra. Kell egy fiú meg egy lány, meg a fene tudja milyen indokokkal
vesz, varr  az ember újabb példányokat.
Én is viszonylag hamar elértem a két, majd három, sőt négy darabos
mennyiséget, amikbe beleszámoltam az egyzsinóros vásárfiát is.
Először ömlesztve voltak a kocsimban, de meguntam a rendetlenséget és
gondoltam egy nagyot. Varrok egyet.
Az Interneten több változattal is találkoztam. Az egyik a sima táska, ami
egy horgászbottartóra emlékeztet. A másik, ami nekem jobban tetszett, mert
jobban lehet rendszerezni az a feltekerős táska (Roll-Up Bag). Ennek is két
típusát különböztethető meg. A dupla, egymással szemben elhelyezhető, és a
szimpla egysoros változat.

 

Nekem a kocsi csomagtartója a szűkkeresztmetszet.


 

Ennek megfelelően
döntöttem a szimpla mellett.

Keresztben ugyanis minden nehézség nélkül
elhelyezhető a feltekert táska. Akiknek azonban így se-úgy se fér el azok
nyugodtan pályázzanak a duplasoros változatra. Több fér bele, de számolni
kell a 180-200 cm hosszúsággal.
A varrásról és anyagokról:
Ahogy írtam a Chaten, végül nem én varrtam meg
(kissé szégyenlem bevallani). A mintákat és méreteket innen szedtem le:
http://www.drachenfliegerinnung.de/bauplaene/roll_up_bag.htm
Itt jobban látszanak a részletek:
http://www.kreativ-tief.de/html/rollbag.html
Kissé módosítottam, egyszerűsítettem rajta. Az elkészítése kézügyesség és
rátermettség kérdése.
Amihez most a legjobban hasonlít az a Level One honlapján található:
http://www.levelonekites.com/deutsch/frameset/levelonekites.html
 
Anyagköltségem:
Cca. 3000 Ft
Akik szeretnének megőrizni több idegszálat, azoknak ajánlom a Dechatlon
legegyszerűbb horgászbot tartó táskáit hasonló árban. A hosszúságra azért
mindenki ügyeljen: mert a nagy táskába belefér egy rövid sárkány, viszont fordított esetben ... 

Trükk Blog

Trükk sárkányozással kapcsolatos bejegyzések, megjegyzések, észrevételek, vagy ha siker vagy kudarc élményünkről szeretnénk bővebben írni:

"Le Virus" No III.

Most csak képeket rakok fel.

Szombaton, ha az időjárás kegyes lesz hozzánk élőben el lehet kérni TULAJDONOSÁTÓL, Bélától.


Virus folyt. folytatása.

Talán a lustaságomnak köszönhetem, de nem jártam végig az összes alkatrész lelőhelyet, és ezért úgy döntöttem, hogy magam készítem el azokat.

Először is meg kellett határozni azt a szöget amit a sárkány éle és a Skyshark cső között van. A rajzokat, hosszméreteket figyelembe véve megállapítottam, hogy 38 fokos szögben áll egymáshoz képest.

Fogtam egy 20 mm átmérőjű keménygumi rudat, és leszabtam 2 db kb. 60 mm-es darabot. Az egyik végükre a megfelelő szögben fúrtam egy 6 mm-es lyukat, majd a másik végüket leesztergáltam 12 mm-re, egyben, oda is fúrtam egy 6 mm-es furatot.

Ezután köszörüléssel alakítottam ki a végleges formáját (1. kép).

első kép
A felső összekötő rudam 5 mm-es. Ezt egy vastag falú mü.a. csővel csatlakoztattam a szárnyél rudazatához (2. kép).

második kép

A "Standoff" 3 mm-es kitámasztóknak felül 10 mm-es tuskót esztergáltam 3 mm-es furattal, és a Skyshark-nak egy keresztirányú 6 mm-es furatot készítettem, amit ezután felslicceltem (4. kép)

negyedik kép

Alul 8 mm-es textilbakelitbő, 3 mm-es furattal és egy 5 mm hosszú 4 mm átmérőjű csapocskát alakítottam ki, amibő, a hegye lekerekítésével és a tövét kb. 3 mm-re elszűkítve gombocskát alakítottam ki (3. kép).

harmadik kép

Ezeket a vitorlán olvasztott lyukakba lehet rögzíteni.

A szárnyfeszítőnek egy 4 mm-es csőszegecset ütöttem a vitorla két végébe, a hegyétől kb. 10 mm-re. A rudak végére egy-egy csövet dugtam, amibe keresztbe 2 mm-es furat van. Ebbe fűztem egy zsinórt, és hurokra kötöttem. A zsinór hosszabbik végét a csőszegecsen keresztü, és a saját hurkán is átdugva feszítettem ki kellően feszesre, majd elkötöttem (5. kép).

Virus folyt.

Szerencsésen megérkeztek a megrendelt alkatrészek(csövek) postai úton Bélához, aki elhozta nekem, és örömmel tervezgettük, hogyan fogom megcsinálni a két sárkányt. Mert immár a második darab a Béláé lesz, ha az égiek is azt akarják.

Mivel a sajátomat úgy rontom el ahogy akarom, ezért Dacron szalag helyett, elvettem a 4 cm.-es fekete selyem szalagot, amit eddig farokként használtam, és beszegtem vele a szárnyélet. Gondoltam azt is, hogy sportot űzök abból, hogy juszt sem a szabályos anyagokat építem bele a sárkányomba, ezért az ajánlott 7 cm-es 2 mm-es karbon rúd helyett egy elhasadt 6 mm-es rud negyedelt darabjából szabtam le a megfelelő hosszt, és azt varrtam bele a kis merevítésnek. Az alsó széle szegést, ahova a feszítő zsinórt kell bevarrni, sima fehér köpperszalaggal végeztem.

Az orr merevítéshez egy zippzárja hagyott régi fekete aktatáskát vágtam szét. A pántjából készítettem el az orr megerősítését.

Semmiféle plusz megerősítést nem tettem a szárnyak végébe meg a gerinc alá.

A középső rúd feszítését egy tépőzárral oldottam meg. A végére egy 16 mm vastag, 20 mm hosszú, vastagfalú mü.a. csőből csináltam a "T" zárót.

Enyém lesz II. (Munkafázisok)

Ezzel a írásommal ösztönözni szeretném sárkányos barátaimat a saját "Vírusuk" létrehozására.

Mint előző írásomban közöltem, létrehozom saját vírusomat.

A tervezési fázis után, annak eredményét képeken is lehet látni az előzőekben.

Az A4-es nyomtatásokból összerakott tervrajz sajnos torznak bizonyult, ezért az Exel táblázat alapját átrajzoltam a helyes méretbe. Kb 8 cm-el lett hosszabb és 3-4 cm-el magasabb (az alsó ív lejjebb került).

Tanakodtam, hogy készítsek e kemény kartonból sablonokat, és azok segítségével szabjam e ki az egyes darabokat.

Először is a szineknek megfelelő foltokat átmásoltam skiccpausz papirra, hogy majd végül is a ráhagyásokkal átrajzoljam a kartonra. A következő fázis a vékony papír kiszabása volt.

Végül is úgy döntöttem, hogy nem lesz karton sablon. A tiszta méretű sablonokat a megfelelő szinű anyagra, helyes száliránnyal felfektetve, kőrbe rajzoltam, hol vékony filctollal, hol ceruzával, majd Weller forrasztópáka segítségével, vonalzó mellett körbe vágtam. Az íves részeknél kb 8-10 cm-enként igazítottam egyet a vonalzón.

Enyém lesz!


Először a képek!
Majd ezután a megjegyzés.
Tehát:
Reggel hat óra óta pijamában, egy adag "Ham & Eggs" után, beindult a fantáziám, és ezeket követtem el.
A nemzeti szinűt magamnak készítem.
A piros -sárgát (már csak erre futja az anyagkészletem), ha kész lesz, árverésre bocsátom.
KZolinak köszi a segítséget a képek felrakásában.

Vírustartó

Tegnap délután elmentem egy Röltexbe és vettem táskaanyagot (1900 Ft./m)

Otthon pár óra alatt sikerült kiszabni és megvarrni. Bármilyen hasonlóság az Over táskájához nem a véletlen műve :)

Az eredmény:

vírustáska

Vírusfertőzés

Pár hete kitaláltam, hogy egy trükksárkányt kellene építeni. Az ötletet Samusárkány Geminis beszámolója adta, de mivel a Geminiről nem egyértelműek a fellelhető doksik, valami mást kerestem. Hosszas googlézés, külföldi fórumok olvasgatása után találtam rá az ideális megépítendő sárkányra. A neve Le Virus, tervezője Christian Derefat. Ő egy belgiumi sárkánytervező és pilóta. Az oldaláról le lehet tölteni a tervet, de ez nem igazán bőbeszédű. Szerencsére van egy másik oldal , ahol részletesen le van írva minden, milyen anyagok kellenek, a tervek több formátumban, az apróságokról is részletes fényképes illusztráció. Az oldalon van egy jávás progi , amivel meg lehet alkotni a sárkányunk színeit. Nekem ehhez semmi érzékem nincs, Marcsinak viszont szerencsére van, a sárkány megjelenése az ő ízlését dicséri.

Tartalom átvétel