2018 Gujarat /India/ - Sárkányos úti beszámoló



Indiában sárkányoztunk

Még csak pár napja kezdődött el az újév, amikor négyen útnak indultunk Indiába, a Gujarati Turisztikai Hivatal meghívására a 2018-as Nemzetközi Sárkányeresztő Fesztiválra.

Az utazást komoly munka előzte meg. Mivel a hátralévő alig több, mint egy hónapba az ünnepek is beleestek, így aztán az alapos felkészülésre elég rövid idő állt rendelkezésre. Mindegyikőnk serényen dolgozott, hogy ne üres kézzel, hanem látványos sárkányokkal érkezzünk a közel harminc éves múlttal bíró rendezvényre és jó hírét keltsük a magyar sárkányosoknak.
Sok napi, éjszakába nyúló sárkányépítés, hivatali ügyintézés és logisztikai türelemjáték után nekivágtunk a hátborzongatóan hangzó közel 8000 km-es Budapest – Helsinki – Delhi – Ahmedabad útnak.
Az indulást megelőző éjszaka még eljátszottuk Komiéknál a "Hánydarabbaszedjükszéta-sárkányt , mitmibetekerjünk és hogyafenébepréseljükmindeztbele?" című többfordulós társasjátékot, aminek elengedhetetlen kelléke volt egy digitális bőröndmérleg.
Reggel aztán felkerekedtünk és többszöri átszállással, helyenként végtelennek tűnő várakozásokkal tarkított másfélnapi utazás után, kissé elcsigázva végre megérkeztünk Gujarat tartomány fővárosába, a rendezvény központjába Ahmedabadba, ami India hetedik legnagyobb városa.

Incredible India – ezzel a jelzővel biztosan egyetért mindenki, aki először jár erre. Itt minden más. A táj, az emberek, a hangok, az „illatok” és a dolgok intézése. Ezt egy Magyarországon élő indiai barátunk úgy foglalta össze: bármerre is jártál eddig, ami ott vár rád, az egy kultúrsokk lesz. Igaza volt.

Ez a régió messze nem olyan népszerű a turisták körében, mint sok más tartomány. Talán azért is mert ez a Pakisztánnal határos nyugati országrész a monszun időszakot kivéve nagyon száraz. Ennek komoly következménye a szálló por, ami a szmog nagy részéért felelős, a többi az emberi tevékenység következménye. A mindenhol füstölgő kémények, a hihetetlen közúti teherforgalom, a kétütemű motoros riksák a tuk-tukok és a szemétégetés együtt időnként olyan szintű légszennyezést okoznak, hogy nem csoda ha valaki pár itt eltöltött óra alatt a fizikai rosszullétig jut. Hiába készültünk rá, ezt csak az tudja milyen, aki már átélte.
A helyi easyriderek közül páran az utakon egészen dizájnos maszkokkal vagy arcra kötött kendőkkel közlekedtek, amik igen hasznos védőeszközök.
Az emberek általában segítőkészek és barátságosak de a tájékozódóképességük elég változatos, különösen a tuk-tuk sofőrök helyismerete tűnt néha igen hézagosnak.
Eleinte mosolyogva fogadtuk, hogy mindenhol, mindenki fényképez minket, szelfiznek velünk.

Ez ott nemzeti sport. Selfie please? Ezt hallottuk mindenhol - akár sárkányt eresztettünk, akár csomagot cipeltünk, de még akkor is behajoltak mellénk fotózkodni, amikor mi kanállal a kézben, az eresztőhelyre kiszállított ebédünket próbáltuk volna belapátolni. Eleinte még viccesnek tartja az ember, önkéntelenül szélesen mosolyog a kamerába, de a sokadik napon - a többezrediknél -, már igencsak fárasztó volt.
A rendezvény szervezői nem kápráztattak el minket nyugati szintű alapossággal, de erre is felkészítettek még itthon, az Indiát jól ismerő barátaink. Igen sok fejtörést okozott, hogy nem kaptunk egy írott programot, vagy egy valahová kifüggesztett lapot legalább a másnapi történésekről és szóban sem volt könnyű információt kicsikarni. Ám ha mégis sikerült, akkor is a terv bármikor megváltozhatott.
Nagy segítségünkre voltak a helyi sárkányosok, akik szívesen adtak felvilágosítást, akármiről kérdeztük őket.
Érkezésünk estéjén még tettünk egy ismerkedő sétát a környéken, a tömény hang-füst-szag-életképorkánban sodortatva magunkat, majd a nap lezárásaként lejátszottuk a második fordulót : "Az utazásttúlélt rongyéspálcakupacból szereljösszeminéltöbbépkéz-lábsárkányt méghajnalikettőelőtt."

Másnap reggel busszal vittek ki az eresztő helyre, ami a várost kettészelő Sabarmati folyó partján volt a város közepén. A parti sávot sűrű szövésű műanyaghálóval borították, ami jól visszatartotta a port, igaz a levegőben így is volt bőven. Itt került sor a megnyitó ünnepségre, ami hatalmas látogatótömegeket vonzott, de a fellépők, sárkányosok, díszvendégek is rengetegen voltak. A protokollbeszédek és ünnepi ceremónia után szinte pillanatok alatt megtelt az ég sokszínű, pompás sárkányokkal, annak ellenére, hogy gazdáik mindössze egy futballpálya méretű, korláttal körbevett területen kellett megosztozzanak, amit egyik oldalról a folyópart - a látogatók tömegével - , másik oldalról a sátorsor határolt. De ez a tény szemmel láthatóan senkit sem akadályozott abban, hogy végre felszegezze tekintetét és repülőszerkezetét az égre.

Számunkra is izgalmas percek voltak ezek, mivel a Rubik-kocka ekkor debütált. Az utazás előtti munkát nagy részben a kocka szabása-varrása-felzsinórozása tette ki. Szó szerint az utolsó pillanatban lettünk készen. Ráadásul az időjárás sem kedvezett a kipróbáláshoz, így az egyetem folyosóján le-föl rohangászva teszteltük, hogy felfúvódik-e a művünk. Aztán lihegve vettük tudomásul, hogy : igeeeen! :-)  És ott Ahmedabadban, hangzott el a második igeeen!, amikor Komi sárkányán felemelkedett, és ott pöffeszkedett a többi gigantikus szépség között.
Itt aztán találkozhattunk a világ minden tájáról és India más tartományaiból érkező sárkányosokkal és sárkányaikkal is. Szerencsére minden ország kapott egy pavilont ahol a lepakolhatott, előkészülhetett és kicsit fedezékbe húzódhatott a forróság elől. Igaz erősen sütött a nap - napszemüveg nélkül ki sem lehetett bírni -, de mégsem égtünk le. (Ez volt a szmog egyetlen pozitív hatása.)
Az fel sem merült, hogy leszúrót használjunk, szigorúan csak kézből eresztettünk végig az ottlétünk alatt. Már csak azért sem, mert valahogy a látogatók mindig beszivárogtak az eresztőhelyre - elsősorban szelfizni - és csak amikor nagyon sokan lettek, akkor zavarták ki őket.
A rendőrök alapfelszerelései voltak a rendezvénynek, nyilván a hatalmas tömegek miatt. Rengeteg egyenruhás iskolást is kimasíroztattak a helyszínekre, s ők ugyancsak szigorú felügyelet alatt "szórakozhattak". Egy alkalommal, amikor Turtle a rotorsárkánya tekerőjét az egyik kislány kezébe adta és a körülötte lévő többi gyerek is nagy örömmel vetette rá magát a zsinórra, a kialakuló birtoklási csetepaténak a szigorú tanító bácsi egy pálcával hadonászva vetett véget.

Az alkalmanként ránk zúduló tömegek ugyan segítőkészek voltak, szívesen kivették kezünkből a zsinórt, de nem nagyon nézték, hova lépnek. Sérültek is rendesen a sárkányaink eresztőhelyen, buszban, egyaránt.
Már első estére alaposan elfáradtunk, de ez nem volt meglepő, mert tudtuk nem nyaralni jöttünk, hanem tömegeket szórakoztatni, dolgozni. És hogy ez mennyire így volt, azt a következő napok alaposan alátámasztották. Azt lehetett tudni, hogy más városokban is lesznek a rendezvénynek színhelyei és oda is visznek majd valakiket. Gondoltuk kit ide, kit oda. Aztán úgy hozta a sors - és a szervezők - , hogy míg voltak akik Ahmedabadban tartózkodtak végig, mások járták Gujaratot. Mi ez utóbbi csoportba kerültünk és minden nap különböző városban „léptünk fel”. Ennek eredményeképp közel 1500km-t buszoztunk, ami figyelembe véve a kb. 60km/h-s sebességet elég fárasztó volt és rengeteg idő ment el vele, viszont kárpótolt, hogy több helyen jártunk, többet láttunk.

A napi szakasz megtétele után persze örültünk, ha végre alhattunk egyet, de volt rá példa, hogy azt sem. Mikor hajnali négyre ért a busz a szálloda elé, de reggel fél nyolckor már ébresztettek minket, mondván nyomás reggelizni, aztán indul a busz az eresztőhelyre, azt kissé nehezen vettük tudomásul.
Ilyen napi program mellett nem sokat tapasztalhattunk a külvilágból, leginkább annyit, amit a busz ablakán keresztül lehetett. Ezt kompenzálta valamelyest a helyiek kedves fogadtatása. Minden színhelyen nagy örömmel fogadtak minket és a szükséges hivatalos köszöntők, beszédek után látványos táncbemutatókkal szórakoztattak minket és a látogatókat. Így legalább ízelítőt kaphattunk a tradíciókból és a pompás színes ruhákból.

Ezen alkalmakkor még a zene is nagyon kellemes volt, azonban a mi „porondra” lépésünkkor ezt felváltotta a néha fájdalomküszöbig emelkedő hangerejű indiai techno. Boldog ember aki füldugóval jár! Gyuri, aki leginkább a békés csendhez szokott, többször is próbálta jobb belátásra bírni a zajfelelősöket, minek következtében néha tényleg visszavettek néhány decibelt. Kisvártatva azonban arra lettünk figyelmesek, hogy megint nem halljuk még a saját hangunkat sem.
Ennek ellenére sárkányoztunk, ahogy csak tudtunk és ahogy az időjárás engedte. S ha nem volt szél, előkerültek a ninják . Ezek a kezes kis sárkányok, aztán igen meglepő hatást váltottak ki a közönségben.
Mivel formára az ő harci sárkányaikra erősen hajaznak, többen is igyekeztek felajánlani a segítségüket, amikor látták, hogy "bénázunk";  hiába drukkoltak, egyikőnk sem volt képes elvágni a másik zsinórját. Csak keringtünk egymás körül, kitekeredtünk, betekeredtünk, bohóckodtunk, de nem produkáltunk végre egy szép, látványos nyisszantást. :-) (Sajnos nem ismerték a Galóca-féle, "Táncoljunk a ninjákkal órákig, majd mindenkit összebogoz a Csirke!" című szórakoztató népi játékot.)
De essen szó a nagy hagyománynak örvendő indiai harci sárkányokról, amik ottlétünk - szó szerint - minden pillanatában jelen voltak. A Patang ottani népszerűsége szinte felfoghatatlan számunkra. A télbúcsúztató Uttarayan ünnepre a sárkánykészítők hihetetlen mennyiséget állítanak elő bambuszból, festett papírból, rányomtatott egyszerű mintákkal. De a fóliából készült "modernebb" vitorlákon - ami egyben giccsesebbet is jelent - néha Bollywood filmsztárjai vagy a miniszterelnök képe is megjelenik.
Külön iparágak nőttek itt ki a sárkányharcból.

Az üvegporos Manja zsinór gyártása az utcákon zajlik igen látványosan. Általában fiatalok tekerik a biciklikerekekből tákolt dobokról a harsány színű zsineget a nyeles orsókra. Az üvegpor annyira veszélyessé teszi az eresztést, hogy a ragtapaszárusok is komoly forgalmat bonyolítanak le.
Nem kell csodálkozni az eladott sárkányok és zsinórok nagy mennyiségén, mivel sokuk egészen rövid idő alatt egy másik sárkány megfeszülő, éles zsinórjának áldozatává válik és két részre nyisszantva, megsemmisülve hullik le az égről. Ezeket azután más élelmes gyerekek gyűjtik össze. Nemcsak az égen szálló, fán akadt vagy földön heverő roncsok mennyisége döbbenetes, hanem az eregető embereké is. Mindenhol eregetnek, üres telken, út szélén, körforgalomban ...
De leginkább a háztetőkön, mivel ott van a legtöbb hely a városokban.
 
Fentről körülnézve az ünnep Nagy napján, ameddig a szem ellát, mindenhol reptetnek, küzdenek, zsinórt vágnak. Sötétedéskor aztán a sárkányokat kisebb hőlégballonszerű lampionok ezrei váltják fel.
Sajnos a sárkányozás eme különleges és látványos tradíciójának negatív hatásai, veszélyei is vannak.

A vesztes sárkányok maradékai ugyan látványosan díszítik a fákat és elektromos vezetékeket, de a zsinórok óriási problémát okoznak, amire a hivatalok figyelmeztetnek is. Döbbenetes volt olvasni utólag, hogy az ünnep idején több mint egy tucat ember lelte halálát a tartományban a sárkányozás miatt. Madarak is nagy számban estek áldozatul, sérültek meg a könyörtelenül metsző, éles Manja zsinóroktól.
A gujarati látogatás utolsó napján megismételtük a sárkányok és a többi csomagunk utaztatható méretre igazításának hosszadalmas procedúráját, a repülőgép indulásáig fennmaradó néhány órában pedig, megjutalmaztuk magunkat a fáradságos napok után egy kis városnézéssel.
4 órába sűrítve meglátogattunk Ahmedabadban annyi látnivalót, amennyi csak belefért, majd az egyik templom hűs csarnokában, dúsan faragott oszlopok között egy negyedórára megpihenve  elmerengtünk. A nagy hajsza után jólesett végre magunkba szippantani valamit India fenségesen nyugodt szépségéből is.

Az új élményekkel is feltöltődve indultunk neki az éjszakának, a hazaút korábbinál is hosszabb procedúrájának.
Rengeteg dologról lehetne mesélni még, az indiaiak mókás-kedves fejbiccentéséről, a jellegzetes túl csípős vagy túl édes ételeikről, az anarchikus közlekedésről, hangokról, szagokról, életképekről...
De a végére álljon itt egy jó tanács: aki Indiába indul, annak feltétlenül legyen a birtokában nagyfokú állóképesség, rugalmasság, tolerancia és egy csomag antibakteriális törlőkendő.
                                                                       
                                                                                 /Galóca és Turtle/